A kiállítás gondolatkísérlet arra, hogy miként tudjuk az alapvetően patriarchális kódokkal operáló teremtéstörténetek alternatíváját elképzelni úgy, hogy nem időszámításunk előzményeként tekintünk ezekre, hanem egy lehetséges folytatásként, újrakezdésként, és melyben nincsenek előre meghatározott szerepek, vagy megkötött hierarchia. A különböző művészi pozíciók egy olyan narratívát jelölnek ki, melynek epizódjai felcserélhetőek, és a különböző pontokon való bekapcsolódás más idő- és tértapasztalatot jelent.

A három eltérő, mégis összetartó alkotói praxis mindegyikében megjelenik a női teremtőerő hangsúlyossága, és az ebből kiinduló pszeudo-mitológia egyszerre operál ismerős és ismeretlen elemekkel. A minket körülvevő világ, a természeti jelenségek és folyamatok transzcendentális elemekkel ruházódnak fel: a víz teremtő térré, a fonál kötelékké, a test kapuvá, a pusztulás pedig az átalakulás feltételévé válik.